Az igaz seretet kezdet és vég nélkül való.Az a szeretet amelyik elmúlik nem is létezett.Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak egyszer szeresselek, ígérem, hogy a következő életben kereslek.

Hogy őszinte legyek, tanuljon meg mindenki levelet írni magának. Magának.! Nem fogja megtéveszteni magát.. Írjd meg és tedd őket sorrendbe egy halomba. Kérdezd meg magadtól, mi van a lelkedben, és válaszolj. Őszintén szólva, gyerekes lélek. .. És ha az ablakon kívül ha a varjak kárognak, és megírod magadnak, mire emlékeztet ez a krákogás. Írj őszintén, lelkedből. És amikor már sok levél van, és a cölöpök összeomlani kezdenek, erős tartást kérve, keress egy cipődobozt, és tedd oda egymásra sorban.. Legyen sok ilyen doboz, és a levelek sárgulnak, és úgy néznek ki, mint a régi kéziratok,  hagyd, hogy a betűk elsápadjanak. Elkezded újraolvasni az általad írt sorokat és a valódi képeit, amelyeket egy novemberben beázott ablak felületén táncolsz, és nem ez lesz a legjobb jutalom az átélt évekért? Igazi őszinte vallomásleveleket írtál magadnak kis varázslatos életednek minden napjáról ... Tanulj meg levelet írni magadnak ...

Tudod, még sohasem voltam olyan boldog, mint akkor, azon a reggelen, Sétáltunk a folyóparton, és a hullámokat néztük. Ősz volt; de azért még sütött a nap. A fákon piros és sárga levelek remegtek. Az angolok ezt úgy hívják: Indián nyár. De nekünk csak ősz volt, egyszerűen csak ősz. Fehér ingeden megcsillant a fény, És én emlékszem - pontosan emlékszem, hogy mit mondtam neked. Egy év telt el azóta, egy század, egy örökkévalóság. Elmegyünk, egy szép nap innen elmegyünk, S velünk jön a szerelem, engedd, hogy így legyen. Életünk, megszépíti egy fénysugár, elkísér az indián nyár. Ma nagyon messze vagyok attól az őszi reggeltől, Ülök a folyóparton, és rád gondolok. Hol vagy most? Mit csinálsz? Eszedbe jutok-e még néha? Egyedül nézem a hullámokat, Látod, kijöttem ide. Lefekszem a parti homokra, és emlékezem. Emlékezem a víz kékjére, a napsugárra, és a boldogságra, amit elvesztettem. Egy örökkévalóság telt el azóta egy század, egy év. Elmegyünk, egy szép nap innen elmegyünk, S velünk jön a szerelem, engedd, hogy így legyen. Életünk, megszépíti egy fénysugár, elkísér az indián nyár. Elmegyünk, egy szép nap innen elmegyünk, S velünk jön a szerelem, engedd, hogy tied legyen. Életünk, megszépíti egy fénysugár, elkísér az indián nyár. Elmegyünk, egy szép nap innen elmegyünk, S velünk jön a szerelem, engedd, hogy így legyen. Életünk, megszépíti egy fénysugár, elkísér az indián nyár.

Arcába mondtam, hogy nem szeretem, Lestem, hogy erre majd mit mond nekem.

Gyötörtem, kínoztam szüntelenül, Féltékeny voltam oly kegyetlenül.

Hazudtam néki, hogy más férfi vár, Ha estére randevúnk volt.

Szerettem volna, ha könnyet ejt már, De ő csak kacagva fölém hajolt,

Azt mondta: "szeretsz te engem, Szíved enyém, érzem én." S én ellöktem magamtól durván,

S ő döbbenten nézett reám. A két szemét még most is látom,

Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón. Egy percig állt, sebzetten, bénán,

Nem szólt egy szót, csak elment némán. Hervadt falevél hullt a fáról,

S elvitte őt az őszi szél, Mégis minden este visszavárom,Mert szívem csak őérte él.

Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár, Szomorú szívem csak őreá vár. Belátom, hibáztam!

Megbántam én! Él mégis bennem egy halvány remény, Visszatér hozzám, ha eljön az ősz,

És rájön, hogy szeretem őt. Szerelmünk emléke mindent legyőz,

S éppen úgy szeret majd, mint azelőtt. Már érzem a csókját a számon

És látom a lágy mosolyát. A vétkemet százszor is bánom,

És várom hívó szavát. A két szemét még most is látom,...

...Mert szívem csak őérte él. .,

Mert az én szívem csak őérte él.